Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentése szerint egyre intenzívebben terjed az influenza. Az előző heti jelentéshez képest február 10-e és 16-a között harminc százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

 influenza tünetei  influenza vírus  influenza járvány  influenza fertőzés  influenzás megbetegedés nátha influenza

 

A 7. héten az ország valamennyi közigazgatási területén több influenzás panaszokkal orvoshoz forduló beteget regisztráltak, mint az előző héten. Az influenzaszerű megbetegedések becsült előfordulási gyakorisága Veszprém, Fejér és Pest megyében volt a legmagasabb, Heves, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig a legalacsonyabb. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulás gyakorisága Somogy megyében több mint két és félszeresére, Csongrád és Nógrád megyében pedig több mint kétszeresére nőtt. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket Budapesten, továbbá Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében diagnosztizáltak.

Forrás: oek.hu