Az egészséges élet − szervezetünk optimális működésének − alapja az egészségtudatos életmód, amely egészséges étrend mellett rendszeresen végzett mozgást is feltételez.

 

Az egészséges táplálkozás  biztosítja szervezetünk számára a szükséges energia- és tápanyagmennyiséget, és nem másból áll, mint különféle ételek, italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő rendszeres fogyasztásából.

A kiegyensúlyozott, egészségtudatos életvitel tartózkodik a szélsőségektől, és olyan betartható életmódot, étrendet követ, amelyben jól érezzük magunkat, és amellyel ugyanakkor minden nap teszünk egészségünkért. Az egészséges táplálkozás elvei mellett igyekezzünk megismerni az új konyhatechnológiai eljárásokat is, hiszen a sokrétű, kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás jóllétünk alapja. A táplálkozási piramis figyelembevételével fogyasszunk rendszeresen teljes kiőrlésű gabonát, friss zöldségeket, idénygyümölcsöket, tejtermékeket, halat, fehér húsokat és magvakat. Viszont a finomított szénhidrátoktól, a magas glikémiás indexű (GI) élelmiszerektől inkább tartózkodjunk, ezek ugyanis gyors inzulinválaszt váltanak ki a szervezetünkből, fogyasztásuk után hamar megéhezünk, még akkor is, ha a tápanyag bevitel több volt, mint elégséges. Számoljunk azzal is, hogy ezekből a vitaminok, ásványi anyagok, rostok hiányoznak, így szervezetünk számára értéktelenek. Étrendünkben a fehér lisztből készült pékárut cseréljük le teljes kiőrlésűre, a fehér rizst pedig helyettesítsük barna rizzsel, amelynek nagy előnye, hogy magas rosttartalma miatt tovább nyújt jóllakottság érzetet, több vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.

 

A kíméletes konyhatechnológiával (pl. párolással, gőzöléssel, főzéssel, grillezéssel) készült ételek szervezetünk számára sokkal üdvösebbek. Mi több, bebizonyították azt is, hogy az elkészítési mód is befolyásolja az ételek GI értékét. Zöldségek fogyasztásánál a ress (roppanós) változatra törekedjünk, amelyben megmaradnak a vitaminok, és az étel az élvezeti értékéből sem veszít. A főzés előnye, hogy az alapanyagokból a vitaminok a lébe kerülnek, így az étel leve lesz igazán értékes a szerveztünk számára. A gőzölés szintén egy kíméletes eljárás, semmilyen tápanyag nem vész el, és az ételek eredeti ízét adja vissza. Táplálkozásunkban fontos a szezonalitás, mert az adott szezon zöldségei, gyümölcsei tartalmaznak igazán sok vitamint és ásványi anyagot.

 

Táplálkozásunkba tudatosan építsük be az esszenciális (omega3, omega6) zsírsavakat tartalmazó élelmiszereket, ezeket ugyanis szervezetünk önállóan nem képes előállítani. Halak, hidegen sajtolt növényi olajok, magvak fogyasztásával sokat tehetünk szív- és érrendszerünk karbantartásáért. Az esszenciális zsírsavak csökkentik a rák, a Parkinson- és Alzheimer-kór, ill. a meddőség kockázatát is. A tengeri halak, herkentyűk igazán sok esszenciális zsírsavat tartalmaznak, és nemcsak főzve, sütve, de salátának is kiválóak. Az egészségtudatos táplálkozás része, hogy napjában többször eszünk kevesebbet, és a reggelit soha nem hagyjuk ki! Lefekvés előtt 2-3 órával viszont már nem ajánlott étkezni, különösen a nehéz, zsíros ételeket kerüljük, mivel ezeket ,,pihenő üzemmódban” szervezetünk nehezen tudja feldolgozni. A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása is része az egészségtudatosságnak, ásványvíz, zöld tea, cukrozatlan gyümölcs- és zöldséglé formájában vegyük magunkhoz a napi szükséges folyadékmennyiséget. Ha van módunk rá, kóstoljuk meg hagyományos magyar konyha ismert és kedvelt ételei mellett a világtrendeknek megfelelő fogásokat is, ismerjünk meg új ízeket, barátkozzunk a francia vagy épp a mediterrán konyha egészséges, gyümölcsben, zöldségben, halban gazdag ízvilágával. Tegyük ezt akár éttermi látogatás alkalmával, ahol a menüben ezek az ízek, alapanyagok, elkészítési formák a kínálat részét képezik. Legfőképp legyünk tisztában azzal, hogy az egészségtudatos táplálkozás olyan harmonikus életmód, amely egyszerű, betartható változtatásokat tesz a megszokott étrendben egy kiegyensúlyozottabb, jobb életminőségért.